Mikor hirtelen más népek reánk törtek,

a szent országot nagy hévvel

sivataggá változtatták,

tulajdonainkat begyűjtötték,

vazallusaiknak szétosztották –

közülünk néhányat megöltek,

másokat rabszolgának vittek,

voltak, ’kik mindenüket elveszítették

és magukat a nyomorúságnak adták.

 

Ám isteni segítséggel

idő múltán ellenségeinket

kiirtottuk, s ’ki maradt elment,

ám másik ellenség érkezett,

neve ÉHSÉG volt, szörnyűbb, mint az előző,

nagyobbat rabolt, mint a korábbi,

népünket sehogy nem szerette –

nyíl nélkül lelőtte,

lándzsa nélkül átbökte,

kard nélkül ledöfte,

bot nélkül halálra verte,

egyszerűen szólva –

láb nélkül elűzte,

kéz nélkül elkapta,

kés nélkül levágta,

fegyver nélkül lelőtte,

rengeteg test holtan fekve…

 

Ezzel, bűneink miatt,

országunk hullákkal lett tele,

kastélyok és házak is megteltek,

az utak is megteltek,

az útelágazások is megteltek…

Bűneink miatt –

a sírásók temetni nem bírtak

csak nehezen, s a holtakat barázdákba nyomták!