Kiseperhetetetlen a holdfény;

és kifejezhetetlenek az emberi vágyak!

Harmatcseppek gyöngyöznek az őszi ruhán,

a rétek felett már szentjánosbogarak repülnek.

A Napnak és a Holdnak is eljön a vége,

az Ég, és a Föld sem kerüli el fonnyadását.

Kabóca énekel a zöld fenyőn.

Meglátja-e a fa elöregedését?

Nem, hazugság persze – a bölcsek köve,

ám a vakok hiába keresik tovább.

És persze, nem mindenki ezeréves.

Gyakran panaszkodsz a korai halálra!

Igyál a jáde korsóból, utána ugorj bele!

Zárjon az be téged, mindig érezd jól magad!

 

(A kínai költészetből, 39. o.)