Du Fu /kínaiul: 杜甫 / (712—770) jelentős realista költő volt. Fontos szerepet játszott a Tang-dinasztia (ejtsd: Seng-tang, „virágzó Tang-kor” 618–907) korában. Műveit a négy irodalomtörténeti korszak közül a másodikban, a Sheng Tang-ban írta. Apja, Du Shenyan (Tu Sen-jan) szintén híres költő volt. Du Fu gyerekkorától kezdve verselt, nagyon szorgalmas volt, szerette a zenét, festészetet, kedvelte a lovaglást és a vívást is.
7 évesen ezt énekelte: „Tízezer könyvet elolvasok, tízezer métert megteszek!” Valóban rengeteg könyvet olvasott el; 20 éves, amikor megkezdi 10 éves utazását. Egyik helyről a másikra vándorol, közben sok költővel megismerkedik. Velük együtt vadászott, mászta a hegyeket, ivott és verselt.
Tapasztalatai nyomán tanulmányokat írt a korabeli politikai helyzetről. Élete során többször viselt kisebb hivatalt, de igazán jelentős állásba sosem jutott. 43 évesen hivatalnok lett Chang'an-ban (Csang'an), ám a nem sokkal eztán bekövetkező politikai zűrzavar (belső lázadások és külső támadások) miatt menekülni kényszerült, még maga a császár is elhagyta a fővárost. Vándorlás és menekülés során sok megpróbáltatás érte. A hadakozás nagyon elhúzódott, Du Fu csalódva a közügyekben, négy év után lemondott hivataláról, délnyugatra költözött.
A Tang-dinasztia idején virágzó jintishi (csin-ti-si, új típusú, kötött tónusú vers) formáját kedvelte, a műfaj egyik nagyja volt. Versei klasszicizáló, bonyolult nyelvezetűek, klasszikus utalásokkal és szándékos kétértelműséggel.
Verseinek témaköre a kínai költészet tipikus témáit tartalmazza: ezek az őszről, találkozásokról, az élet mulandóságáról stb. szólnak. Írt a feleségéről is, akit nagyon szeretett. Táj- és útleíró versei, valamint elbeszélő költeményein kívül vannak Li Bai-ról szólóak is, akivel jó barátságban volt.
Szerette hazája természeti szépségeit, és zengedezett is róluk.
Költészeti technikája nagyon magas volt. Mesterien formázta meg a valóságot. A szubjektivitásba bele tudta helyezni az objektivitást és felállította a dialógus személyességét. Költeményeiben sok nyelvi sajátosságot használt, képes volt a finom körülírásra is, és mindezt ragyogó költeménybe olvasztotta össze. Ez volt a sajátossága.
Az erősen konfuciánus meggyőződésű Du Fu legjelentősebb verseit korának társadalmi problémái ihlették. Város-sirató versei is erről tanúskodnak. Nagyon megviselte a pusztulás, amit maga körül látott. Már a belső lázadások idején bírálta a gazdagok fényűző életmódját és a császári udvart. Kritikai stílusára kifinomult nyelvezet és humor a jellemző. Több mint 1400 verse maradt ránk, amelyek tükrözik a Tang-kor társadalmi folyamatait, virágzástól a hanyatlásig. Du Fu saját korában nem volt ismert, a következő században, Li Bai-jal együtt fedezték fel, és sorolták a legjobb költők közé.
747-ben érkezett meg a császárság fővárosába. Ebben az időben történt An Lushan és Shi Siming lázadása. A császári hatalom a nemzetet elárulók kezébe került. Du Fu ezt a helyzetet nem tudta elfogadni politikai hitvallásának. Oly’ annyira, hogy gyakran éhezett, fagyoskodott, sokat szenvedett. Mindennapi élete kínokkal volt teli, de ez megkeményítette. Önnön szemével látta a nép nyomorúságát, az uralkodó klikk bűneit. Sok évet töltött el így.
Utolsó éveiben újra bolyongani kezdett. Végül a császárság délnyugati részéhez érkezett. 759-ben erősen kifáradva a hosszú utazástól, Chengdu (a mai Sichuan tartomány fővárosa) elővárosában húzta meg magát. Itt kért engedélyt egy viskó megépítésre, de a nyomorúság egyre erősebben érte el. Előfordult, 5 napig éhezett, mert nem talált élelmet. Ennek ellenére soha nem felejtette el hazáját, népét és a politikát.
11 év alatt több mint 1000 verset írt, mind szívbemarkoló, tartalmilag gazdag és változatos. Végül, a 770-es év telén, egy roskatag csónakban nagyon szegényen lelte halálát.
Du Fu oly’ annyira szerette a népet, hogy saját szenvedéséről is elfeledkezett. Szerette az életet, az alkotó életet, soha nem ment nyugdíjba, örökre kínzó, ám harcos életet élt.
Forrás – Fonto: http://esperanto.cri.cn/1/2005/11/03/1@30801.htm
Eszperantóból fordította – el Esperanto hungarigis: v. Szabadi Tibor J.